Amennyiben új bútorlapot vagy fát (lécet, deszkát, lapot) vásárolunk, hogy csréljünk egy darabot, akkor mindig szárított anyagot vegyünk. A nyers fa vetemedik, meghajlik, és elofordulhat, hogy megreped. A szárítást erre a célra készített gépekkel elvégzik. Barkács boltokban lehet kapni. A tüzép telepeken általában nincs szárított faanyag, kivéve talán a lambériát.

Rendelkeznünk kell egy tervvel és rajzzal arról, hogy mit akarunk létrehozni. Ez alapján kell az anyagmennyiséget kiszámolni. Hiba lehet: A terven nem látszik az anyagvastagság, és ez nem lett beleszámolva a méretekbe. Polcoknál, és ajtóknál ez többször akkor derül ki, amikor feltennénk a helyére. A bútorlapokat méretre vágva lehet megvásárolni, ám sok helyen a leesÅ‘ hulladékot is felszámolják. Ez akkor lehet gond, ha a bútorlapnak olyan mintája van, amely csak egy irányba fut. Ezeket nem lehet elfordítani, hiszen az egymás mellett lévo ajtókon nem mutatna jól. A nagy bútorlapra felrajzolják a kívánt méretu darabokat, és így szabják le, tehát meg kell adnunk, hogy melyik darabon merre fusson a minta. Erre ügyeljünk. A zsanérokat és kiveto pántokat, amelyek az ajtókat tartják szintén elore meg kell tervezni. A vastagság igényt befolyásolják. 

A rögzítések tervezésénél fontos, hogy milyen igénybevételnek lesznek kitéve. Használhatunk szögeket ott, ahol festve lesz, így ez nem látszik. Sokkal elegánsabb a csavarozás, amely eros kötést biztosít. És persze lehet ragasztani is olyan helyeken, ahol látszana a csavar