|
» Találékonyság
![]() TALÁLÉKONYSÁG A felújítás sok embert lázba hoz, és ha már volt benne része, akkor tudja, hogy milyen nagyszerű érzés az " új környezetben" lenni. Vannak, akik gyakran átrendezgetik a bútorokat, és ezen a ponton elégedettek, mások rendszeresen kifestik a lakást. Rengetek találékonyságra lehet szükség, ha egészen új dolgokat csinálunk. Ez igaz akkor is, ha olyan munkába kezdünk, amelyet eddig még nem végeztünk. A gyakorlott festő már tudja, mire lesz szüksége és mire nem, de mi van azokkal, akik most ugranak neki először? Nos, ne féljünk ettől. Szinte minden eszközt lehet pótolni valamivel (itt nem az elektromos készülékekre és barkácsgépekre gondolok). Nem kell speciális festékkeverő pálcákat vennünk, ha van a konyhában régi, rossz fakanál. Ez egyébként olcsóbb is, mint a keverőszárak. A találékonyság vezetett a nagy találmányokhoz is, és rengeteg probléma megoldását is ennek köszönhetjük. A háztartásunkban előforduló sok-sok tárgy segíthet a munka elvégzésében, és a munka befejeztével nem marad rajtunk egy halom szerszám, amivel utána nem tudunk mit kezdeni. Az alap szerszámkészletre szükségünk lesz nap mint nap (csavarhúzó, kalapács, mérőszalag, fogók, stb.). Mi a helyzet a nagy méretekkel, amikor a vízszintezőnk rövid, vagy nincs akkora derékszögünk, amivel mérhetünk? Vízszint létrehozása: Egy kb 5 méter hosszú falon, a két végén nehéz vízszintes pontokat kijelölni. Főleg ha sem a padlótól, sem a menyezettől nem tudunk lemérni, mert egyenetlenek. Amikor a kertben akarunk egyforma magas oszlopokat, akkor ezzel a módszerrel könnyen megoldhatjuk. Hogyan lehet megoldani? Egy hosszú átlátszó slaggal vagy csővel. Az akváriumhoz lehet venni ilyen csöveket, méterre adják, vegyünk egy 10 méteres darabot. Barkács boltokban is lehet kapni, mivel különböző célokra használják. Ha ezt feltöltjük vízzel és felemeljük, akkor a két végén a víz mindig egy szintben van. Így akár nagy távolságra is könnyű a vízszint megjelölése A találékonyságnak a festésben is nagy szerepe van, amikor valamilyen ismétlődő mintát szeretnénk létrehozni a falon vagy más felületen. Nem egyszer jobb és olcsóbb megoldást találunk ki, ezeket érdemes használni, mert sok pénzt lehet megtakarítani velük. A szükség sokszor hoz létre fura találmányokat, ám a végeredménynél ez nem látszik. Amikor éppen egy olyan pontra jutunk, hogy hiányzik egy eszköz, vagy valami bonyolultnak tűnik, akkor gondolkodjunk el, hogyan tudjuk az otthon fellelhető eszközökkel megoldani. Amint megvan a megoldás, sikerélményekkel gazdagodunk. Szabályos derékszög rajzolása: Vegyünk két lécet, ami egyenes, az egyiket tegyük le, és mérjük rá a 4 métert, az egyik pontjához tegyünk egy másik lécet, amin berajzoljuk a 3 métert. Addig fordítsunk rajta, amíg a két távoli pont között 5 m-t kapunk. Íme az ábra: Az 5 métert mérőszalaggal mérjük le, amint megvan, akkor a lécek mellett lehet vonalat húzni, és van egy sablonunk, vagy ha a két lécet rögzítjük egymáshoz, akkor lehet vele mérni.. Persze ez a megoldás a nagy derékszögek használatához jó, például a tető építésnél. Alapok tervezésénél is jó szolgálatot tesz. Ha szabályos négyzetet,vagy téglalapot szeretnénk, akkor a két átlót kell mérni, és ezeknek meg kell egyezni. Elméleti háttér: Fordítsd le az oldalt | ||
|
copyright © lakasfelujitas.info and Netvarázs
Site designed by Free Css Templates | PHP script by B74
| ||



Van egy számhármas, ami csak akkor jön ki, ha a háromszög derékszögű: 3, 4, 5. Az iskolában tanult elmélet: a²+b²=c² (a=3(9), b=4(16), c=5(25)). Tehát ha lerajzolunk egy vonalat, ami 3 cm-es, vagy 3 m-es, akkor a derékszög másik oldala legyen 4 cm vagy 4 m, és a két szabad pont távolsága 5 cm vagy 5 m kell hogy legyen.